A CSEND HANGJAI
A zaj körülvesz. Itt egy fűnyíró hangját hallom, gépek zúgnak, autók mennek, kutyák ugatnak, a rádióban dübörög a zene, a tévé ordít. Néha nekem is kedvem lenne egy kis csendért ordítani. Egyszer volt szerencsém megnézni, amikor valaki éppen mérte a csendet… Igaz, hogy ő nem csendnek hívta, hanem alapzajnak, amiben igaza is volt, mert több decibelt mutatott a zajszintmérő, mint amit vártam… Néha azért jó lenne egy kis csend. Bár a csendnek is vannak hangjai. De azok leginkább lágyak, és kellemesek.
Az éjszaka csendje, amikor mindenki alszik. Talán ez a legcsendesebb része a napnak. Csak néha zavarja meg egy apróbb zaj, egy éji bogár, egy kutyaugatás, vagy egy lehulló levél halk nesze. Csend van…
A reggel csendje faluhelyen madárcsicsergéstől hangos. A reggeli harangszó is beleillik, és a szomszéd kapujának csikorgása is, ahogy hajnalban munkába indul. Kicsit messzebb kakaskukorékolás, a távolban vonatfütty. És mégis csend van…
A természet csendjét egy virágos réten hallgatom. hanyatt fekve a fűben. A szellő lágyan suhan a fűszálak között, közben hangokat csal elő belőlük, mintha hárfán játszana. A tarka virágokon méhek, és más rovarok döngicsélnek, a magasban egy madárraj húz el szárnycsattogva. És mégis csend van…
A természet csendje egy erdő mélyén, ahová a lombok között itt-ott beles a napfény is. A talpam alatt megcsörren az avar, amott egy ág törik, majd tompa koppanással ér földet. Néha megszólal egy madár, egy harkály is szaporán kopogtat egy vén fatörzsön. Amott egy őz fut halkan, nehogy meghalljam. És mégis csend van…
A természet csendje a lemenő nap sugarainál egy vízparton. A víz ilyenkor már elcsendesedik, csak apró hullámok lágy hangja hallatszik, ahogy nekicsapódnak a partoldalnak. A túlparton egy vízimadár landol, szárnyai lágyan megrezzentik a levegőt. Alig hallani. Néha felugrik egy hal is, majd pici csobbanással visszaesik. És mégis csend van…
A temető csendje. A szomorú magány. De ha fülelünk, halljuk a virágokon zümmögő rovarokat, a kövön ülő galamb búgását, bánatos sóhajokat, és észrevesszük, hogy itt is van élet, csak egészen más. De lépteinket is halkabbra vesszük, mert csend van…
A vihar előtti csend. Amikor már érzed a levegőben az eső illatát. A nap megvilágítja a felhőt, és mintha sötét kabátba öltözne az égbolt. A madarak is elcsendesednek, várják, hogy mikor zúdul le teljes erővel a felhő tartalma a világra. És akkor nagy suhogással feltámad a szél, levelek sokasága táncot jár a levegőben. Közben azt is lehet hallani, ahogy a magasba emelt por, növényi részek, és apróbb dolgok visszakoppannak a talajra. És mégis csend van…
A pillanat csendje az, amikor úgy érzed, megáll körülötted egy pillanatra az idő, és bár zajok vesznek körül, zene szól, gépek zúgnak, emberek beszélnek, de Te mégsem hallod. Ez a Te belső csended, ezt hallod. Egy tökéletes csend, amit semmi nem zavar és ilyenkor csak a saját pillanatodban élsz. Aztán hirtelen véget ér, szól a zene, zúgnak az autók, hallod amit mondanak neked. De közben egy pillanatra csend volt…
A legnagyobb csend pedig, a lélek csendje. Amikor olyan emberek vannak együtt, akiknek szavak sem kellenek ahhoz, hogy megértsék egymást. Csak szív kell hozzá, mert a beszélgetésük ott zajlik legbelül, a lelkük mélyén… és csak a csend hallatszik.
