JÁTSZOM AZ ÉLETET

Az élet komoly dolog.  Akár akarjuk, akár nem, megtörténik velünk. Élhetjük idegesen kapkodva, bosszankodva minden kis csekélységen, de élhetjük nagyvonalúan, könnyedén, játszva is.

Tudom, nem csupán rajtunk múlik, de kicsit talán rajtunk is. Mindenkivel történnek nap mint nap apró bosszúságok. Ezeken lehet rágódni, bosszankodni, idegeskedni, lehet tőlük dührohamot kapni, ordítani, toporzékolni, de legtöbbször a végkimenetelen nem változtat semmit. Esetleg ha dühösek vagyunk, elronthatunk mást is, ami egyébként jó lett volna. És történnek velünk apró örömök is, amiket vagy észreveszünk, és élvezünk, vagy észre sem vesszük, és csak elsiklunk felette, a nagy csodára várva. Én igyekszem játszani az életet. Vannak jobb napok, amikor könnyedén megy a játék, több az öröm, mint a bosszúság, és minden csupa móka, és kacagás. De vannak nehéz napok, amikor mintha minden összefogna ellenünk, és a legjobb esetben is, csak játsszuk a boldogságot, de nem éljük.

Szeretek játszani.  Mert játszani jó. Játszani sok mindent lehet, társasjátékot, kártyajátékot, szerencsejátékot, szerepjátékot, de én legjobban az életet szeretem játszani. Játszani szoktak ketten, többen, egészen nagy társaságban, de akár egyedül is. És ami a legjobb, hogy játszani mindenhol lehet, és nem feltétlenül kell hozzá segédeszköz, néha elég csak a képzelet is. Nem kell hozzá kamera, TV, valóságshow! A valóság itt van körülöttünk, és mindennap eljátsszuk. Mint a gyerekek. A gyerekek még őszinték, és ők tudják, hogy csak játék az élet… Mi pedig ugyanúgy játszunk, mint ők, csak nem vesszük észre.  Ők építőkockákból házat építenek, mi téglából, majd különböző építőelemekből.  Ide tolunk egy polcot, oda meg egy asztalt teszünk. Rá terítőt, vázát, virágot. Néha azt játsszuk, hogy háziasszonyok vagyunk, és finom ételeket készítünk. Néha meg kertészek leszünk, mindezt játékból, és megkapáljuk a konyhakertet. És mennyivel élvezetesebb így, hogy ez játék, és nem nyűg.

Ha tehetem, én mindig játszom. Ha valahol várakoznom kell, azt játszom, hogy figyelem az embereket, ahogy jönnek, mennek, próbálom kitalálni kik lehetnek, mire gondolnak, honnan jöttek, hova mennek, és mit játszanak éppen. Amikor dolgozom, akkor is játszok. A betűkkel, számokkal. Kombinálom őket, keresgélek köztük.  A szóval is lehet játszani. Lehet rímeket keresni, lehet sorok közt olvasni, lehet szójátékokat formálni.

A játékhoz játékszabályok tartoznak, amelyeket illik betartani. Vannak olyan játékaim is, amelyekhez én kreálom a szabályokat. Az élet nevű játékhoz is vannak játékszabályok. Ezeket törvényeknek hívják, és be kell tartani. Aztán vannak illemszabályok. Ezeket van aki betartja, van aki meg nem (az illetlen). És vannak egyéb szabályok is, de már úgy megszoktuk őket, hogy nem is foglalkozunk velük.

Csak játszunk, játsszuk az életet szüntelenül.   Mert akarva, akaratlanul, de  mindannyian ott vagyunk az élet óriási sakktábláján. Ki tüzes paripán vágtatva, ki futva, vagy gyalogként, esetleg előkelően, királyi pompában, vagy éppen áthatolhatatlan bástyafallal körülvéve…