A KÁVÉ ILLATA
Kávé. Az a csodálatos illatosan gőzölgő forró fekete folyadék, amivel általában a napot kezdjük.
Lehet török, ami teljesen apróra darált kávészemekből főtt, és miután a kávészemcsék leülepedtek a csésze aljára, finom kávézaccot alkotva, óvatosan kell lehörpinteni a folyékony részét. Lehet filteres kávé, kotyogós, vagy presszó, amit már leszűrve kapunk meg, és kedvünkre kevergethetünk.
Én keserűn szeretem, de van, aki cukorral, tejjel, tejszínhabbal a tetején. De lehet bele csokit tenni, valami alkoholos italt, és egyebeket is. Sok-sok változata van, de mindegyik fekete, illatos, frissítő.
A kávéhoz is, mint minden máshoz társulnak kellemes emlékek. Egy kávé illatához milliónyi megélt pillanatot tudok társítani.
Eszembe jut egy nyári reggel, amikor a tengerparton ültem, a levegőben még ott van az éjszaka frissessége, keveredik a tengerből kipárolgott sóval, előttem pedig a tenger végtelen kéksége terül el. És ekkor érkezik a pincér a kávéval.
Eszembe jut egy kora ősz, úton vagyunk, hajnali ködös hegyoldalban benzinkút takaros asztalánál isszuk a feketét, a levegőben meglátszik a lehellet, felettünk fenyőerdők magasodnak, másik oldalon a nap éppen az ég aljáról kapaszkodik felfelé.
Eszembe jut egy kedves régi, munkahelyi reggel kezdete. Kellemes napsütötte iroda, kedves munkatársak, ideális főnök, halk zenei aláfestés, papírok csörgése, számítógépek villogása, és a tálcán gőzölgő kávé illata… csodálatos. Ilyen körülmények között öröm a munka is.
Eszembe jut egy laza délelőtt, barátnőkkel, kávé egy kávézóban, körülöttünk nyugodt emberek ki újságot olvas, ki halkan beszélget. Közben az utcai élet kicsit behallatszik, kamera veszi az egészet, esti híradóban viszontlátjuk.
Eszembe jut egy nyárvégi reggel egy tanyán. Körülöttem kedves, rég nem látott ismerősök. Mindenki lassan ébredezik, kávéját kavargatva, lelkünkben kellemes régi, és előző napi élmények keverednek, jó érzéseket keltve. A sárguló levelek már az őszt sugallják. Eszembe jut egy reggel, ami bármelyik reggel lehet. Feketémet szürcsölve bújom a napi híreket az újságban, majd ismét elkezdek egy új napot. Egy új napot, mely bármit hozhat, bármi megtörténhet, mely tele lehet széppel, és jóval, kedves emberekkel, mosolyokkal, sikerekkel, jókedvvel, és nem is sorolom tovább… Én így kezdem a napot. Kávéval és optimizmussal. Próbáld Te is, hátha sikerülni fog.