A VÁRAKOZÁS MŰVÉSZETE

Egyszer olvastam valahol, hogy a várakozás művészet. És az is. Gondoljunk csak bele. Várakozni sok helyen szoktunk. Várunk a posta előtt, hogy a postáskisasszony kizárja a lakatot rácsos ajtón és bemehessünk. Várunk a pékségben hogy sorra kerüljünk, és kiválaszthassuk magunknak a legcsábítóbb péksüteményt. Várunk az autóbuszra, amivel el szeretnénk jutni valahová. Várunk a hipermarketben, hogy fizethessünk. Várunk az iskola előtt, hogy gyermekünk előbukkanjon a kiviharzó gyermektömeg közepéből. Várunk az értekezlet elkezdésére, a végére, vagy éppen arra várunk, hogy megbeszélhessük gondjainkat és kívánságainkat a Főnökkel.

Vannak kellemes várakozások, mint az adventi, amikor a karácsonyt várjuk, vagy a születésnapunk, vagy amikor valami szépre, jóra várunk, amiről tudjuk, hogy biztosan be fog következni. Ezek jó érzésekkel töltenek fel bennünket.

Aztán másfajta várakozások is vannak: várunk a lottónyereményre, a munkalehetőségre, a szerencsére, a boldogságra, a jó időre, a rossz időre, havazásra, olvadásra, vagy van aki éppen a sült galambra. Mindig várunk valamire.

Először türelmesen, bizakodóan várakozunk. Majd az idő előrehaladtával, egyre jobban elveszítjük kedvünket, türelmünket, és a várakozás már szinte művészetté válik. Idegesek leszünk, türelmetlenek, és néha olyasmiket is mondunk vagy teszünk, amit nem kéne. Rámordulunk az előttünk állóra a sorban, holott valószínűleg nem is ő a hibás hogy lassan haladunk. Csúnyán nézünk a bennünket elsodró kisgyerekre, miközben ő csak hazafelé igyekszik. Haragszunk a pénztáros nénire, aki meg csak a munkáját végzi.

Eljön az idő, amikor kicsordul az a bizonyos pohár, és ilyenkor már idegesek leszünk, követelődzünk, toporzékolunk, és néha még sírva is fakadunk.

Pedig ha belegondolunk, többnyire nem múlik semmi a néhány percen (félórán, órán, hónapon, éven!). Attól, hogy türelmetlenkedünk, nem oldódik meg gyorsabban a gondunk. Hiába tépjük hajunkat, attól még nem ér oda előbb az, akire várunk, főleg ha bokros teendői között el is felejtette, hogy várunk rá. Attól hogy morgunk a pénztár előtt sorakozó emberekre vagy a pénztárosra, a sor még nem lesz rövidebb. Attól hogy toporzékolunk a buszmegállóban, a busz sem fog előbb megérkezni.

 Inkább legyünk művészek! És gyakoroljuk a várakozás művészetét. Türelemmel. És meglátjuk, előbb-utóbb célba érünk. Nyugodt idegzettel, rendezett gondolatokkal, tiszta fejjel. És ugye mennyivel jobb így!